Bemutatkozás
Az Egyesület a
Magyarbólyi Nyugdíjas Klub utódszervezeteként jött létre. A névváltoztatást az indokolta, hogy aktív dolgozó emberek is beléptek az Egyesületbe. 2010. szeptember 10-től működik kulturális egyesületként.
Jelenlegi formájában az új vezetőséggel 2013. 02.14-től tevékenykedik.
Vezetője: Hegedűsné Gornjec Magdolna.
A 15 fős tagság magyarbólyi, villányi, illocskai és beremendi emberekből tevődik össze.
Kezdetben csak énekléssel foglalkoztunk, majd saját szórakoztatásunkra kezdtünk el táncokat betanulni. Többször is felléptünk a környező települések kulturális rendezvényein, ahová leggyakrabban táncaink miatt hívnak.
A nyilvános szereplések sikerei után komolyabban is készültünk egy-egy fellépésre. Heti rendszerességgel összejövünk, és gyakoroljuk táncainkat.
Szélesebb körben is megmutattuk tudásunkat, s így visszatérő szereplői lettünk mind a nyugdíjas ki-mit-tud, mind a népek tánca országos versenysorozatnak. Ezen versenyek kapcsán jártunk Keszthelyen, Hajdúszoboszlón, Békésen, Gyulán, Nagyatádon, Harkányban. Az idei évben a nyugdíjas ki-mit-tud döntőjében az eddigi ezüst minősítések után arany minősítést szereztünk a délszláv zenékre előadott táncunkra.
Kapcsolatban vagyunk a Lippói, Beremendi Nyugdíjas Klubbokkal, valamint az Ivánbattyáni Önkormányzattal. Gyakori vendégei vagyunk a rendezvényeiknek, sőt az utóbbi időben komplett kulturális műsorokat (vers, tánc, jelenet, ének) is kérnek tőlünk.
Az Egyesület tagjainak célja az emberek szórakoztatása úgy, hogy közben mi is jól érezzük magunkat.